II. fejezet

Amikor hazaértünk, megbeszéltük a holnapi napot.

 

-Akkor holnap én és Drew elmegyünk bevásárolni. Apa bevinnél minket kocsival légy szíves.

-Nem tudlak. Megígértem anyádnak, hogy beviszem a kórházba.

-Miért?

-Mert azt mondta, hogy furcsán érzi mostanában magát.

-Oké. Hát akkor gyalogolunk. Mi megyünk aludni. Jóéjszakát!

-Jóéjt! – mondták egyszerre.

-Mi meg megyünk haza. Viszlát!

-Sziasztok! – megint egyszerre.

 

Felmentünk a szobámba, ami most már Drew szobája is és elmondtam neki mindent.

 

-Itt nálunk az a házirend, hogy:

                                                     1. Mindenki csakis és kizárólag a saját szobáját takarítja ki, a többi be van osztva. Meg van szabva, hogy melyik nap takarítunk, itt nálunk a szombat az a nap. Mindenki magának mos. Most egyenlőre te még kivétel vagy, majd megmutatok mindent, hogy mi hogyan működik stb.

                                                     2. A családban havonta egyszer mindenki együtt énekel. Ez nem lesz gond annyi kotta után.

                                                     3. Mindig anya főz. Övé a konyha és ott senki se nyúlhat se a sütőhöz se egy lábashoz.

                                                     4. Minden nap más teríti  meg az asztalt.

                                                     5. Mit elveszel azt a helyére rakd vissza.

 -Értem.

-Röviden ennyi. Mivel nincsen pizsamád, be kell érned az enyémmel. Nyugi nem rózsaszín. Én a lilát imádom. Tessék vedd fel.

-Köszi. Azt mondtad, hogy a lila a kedvenc színed.

-Igen.

-Képzeld nekem is.

-Az szuper. Holnap majd szeretnénk meghallgatni a hangodat.

-Rendben. De vigyázz, el ne ájulj.

-Miért, annyira rossz?

-Nem mondom meg.

-Rendben. Aludjunk. Jóéjt Drew.

-Jóéjt Sam.

-Tényleg te milyen Drew vagy?

-Én? Jackson. De most már aludni kéne.

-Igaz. Jóéjt. Majd holnap keltelek.

-Jóéjt Sam!

 

Amikor eljött a másnap 9 óra, gyorsan felkeltem, felöltöztem és keltettem Drewt.

 

-Ébresztő hétalvó. Hasadra süt a nap.

-Már reggel van? Még csak most aludtam el.

-Igen, már reggel van. Kelj ki gyorsan az ágyból, és irány öltözni.

-De mit vegyek fel?

-Tegnap ki lett mosva a ruhád, nemrég száradt meg. Gyere.

-Megyek már!

-Hozom a ruhád, és ha felöltöztél, gyere enni.

-Oké.

 

Lementem Drew ruháiért, de nem találtam őket.

 

-Anya!

-Igen?

-Jó reggelt. Figyelj nem tudod, hogy hol van Drew ruhája?

-Ott van a kosárba.

-Tényleg. Köszönöm. Apa?

-Még fönt van.

 

Felmentem.

 

-Hoztam a ruháidat.

-Köszi. Mi lesz a reggeli?

-Tojásrántotta. Most megyek, mert én terítem az asztalt. És majd megmutatom az ülésrendet oké?

-Jó.

Leszaladtam, megterítettem és mire végeztem, pont jött Drew.

 

-Jóreggelt Mrs. Jay.

-Jóreggelt Drew.

-Gyere Drew. Tehát. Itt ülök én, velem szemben anya, mellette apa. Te apával szembe fogsz ülni, vagyis mellettem.

-Ezaz.

 

Jönnek be apáék az étkezőbe, amikor anya elejti a tálat, és kiborul belőle az összes tojás.

 

-De ügyetlen vagyok.

-Majd én segítek.

-Várj Drew! Elfelejtettem tegnap mondani a 6. szabályt. Amit elejtesz, vagy kiborítasz valamit, azt neked kell feltakarítanod, és nem segíthet senki, csak akkor ha te kéred.

-Oh már értem. Elnézést.

-Semmi baj. Drew!

-Igen?

-Segítenél nekem?

-Örömmel.

 

Amint összetakarították a tojást és megreggeliztünk, elmentünk a bevásárlóközpontba, anyáék meg a kórházba.

 

-Na várod már az első bevásárlásodat a templom után?

-Igen. Izgatott vagyok egy kicsit!

-Menjünk ide! Szia Peg!

-Szia Sam.

-Ő Peg. Itt dolgozik és nagyon jó érzéke van a fiú divathoz.

-Hello. Peg vagyok.

-Hello. Én meg Drew vagyok.

-Nos akkor kezdjük el.

 

Sok ruhát felpróbált Drew, nagyon sok tetszett is neki és jó párat meg is vettünk. Rengeteg cipő, nadrág, póló, pulcsi és egyéb dolog került a szatyorba.

 

-Remélem ennyi elég lesz.

-Igen és szeretném még egyszer megköszönni, amit értem tettél.

-Nincs mit. Menjünk haza.

 

Amikor hazaértünk, anyáék már vártak minket.

 

-Sziasztok. Mi az, mi történt a kórházban?

-Kiderült, hogy… anyád… terhes.

-Tessék? Ez… ez… nagyszerű hír!

-Két hetes. Amikor megtudtuk, majdnem elájultam! – meséli izgatottan anya.

-Ez nagyon jó. Gratulálok. – mondta Drew.

-És ti sikerrel jártatok?

-Igen anya. De majd még alkalmi ruhát venni kéne neki, mert arra már nem volt pénz.

-Majd veszünk.

-Gyere Drew. Vigyük fel a cuccokat.

-Megyek. A szüleid nagyon boldogok.

-Egy ilyen hír hallatán csak az nem örül ennek, aki nem tudja megbecsülni.

-Ezt hogy érted?

-Egyesek mindent megadnának azért, hogy legyen egy gyerekük, másoknak, akiknek megadatik, azok között vannak olyanok, akik eldobják!

-Ez igaz. Engem is el akartak hajítani.

-Tényleg?

-Igen. De aztán nem tették, mert úgy a szívükhöz nőttem.

-Szerencséd volt.

-És most is az van.

-Valóban?

-Melletted nagyon szerencsésnek érzem magam.

-Kösz a bókot.

-Szívesen.

-Mindjárt jövök.

 

Lementem az emeletről és odaszaladtam anyához.

 

-Anya!

-Itt vagyok!

-Mit csinálsz?

-A kedvenc tepsimet keresem. Mit szeretnél?

-Megvan még az a régi szekrény kiskoromból?

-Meg. Miért?

-Drew ruháinak kéne.

-Szólok apádnak, hogy javítsa meg.

-Köszönöm. Olyan boldog vagyok, hogy lesz egy kistestvérem. Most viszont megyek, mert félre kell rakni rengeteg ruhát.

-Menj csak.

 

Miközben mentem felfelé a lépcsőn, egy nagy puffanást hallottam a konyhából. Amikor leszaladtam, hogy megnézzem, mi volt az, anyát láttam a padlón feküdni eszméletlenül.

 

-Apa!

-Igen itt vagyok.

-Gyorsan! Anya elájult!

-Hol van?

-A konyha padlóján.

-Szívem! Szívem válaszolj! Hívd a mentőket!

-Oké. Halló, mentők? Kérem jöjjenek gyorsan! Anyukám elájult!

 

Elmondtam minden adatot.

 

-Kérem siessenek!

-Mindjárt ott vagyunk!

 

Öt perc múlva kértek a mentők és bevitték anyát a kórházba. Egy órán keresztül tartott a kivizsgálás és kiderült, hogy nagy adag altató volt a szervezetében. Az orvos elmondott minden részletet.

 

-Ez hogy történhetett? – kérdezte kétségbeesetten apa.

 

Össze vissza járkált a folyosón, már lassan kikoptatta a csempe mintáját.

 

-De a baba jól van?

-Még válságos az állapotuk. 24 óra múlva kiderül.

-Később visszajöhetünk hozzá?

-Természetesen.

-Köszönjük doktorúr.

-Nincs mit.

 

Beszálltunk a kocsiba és elindultunk hazafelé. Mind a ketten idegesek és izgatottak voltunk, mivel nem csak egy életről volt szó. Egy ideig csak ültem aztán már nem bírtam tovább.

 

-Most mi lesz anyával?

-Még én sem tudom. Remélem, hogy rendbejön.

-És mit csinálunk most?

-Hazaviszlek. És mielőtt bármit is mondanál, azért nem jöhetsz vissza velem, mert legalább te legyél kipihent, meg amúgy is ott van még Drew.

-Valóban. De még nem vacsoráztunk. Most mit eszünk? Tudod, hogy nem lehet bemenni a konyhába anélkül, hogy anya észre ne vegye.

-Rendelj pizzát. Tessék adok pénzt.

-Rendben.

-Ne feküdjetek le későn és semmi etye-petye. Világos?

-Igen.

-Megjöttünk. Szállj ki.

-Szia apa. Ha anya felébred, mondd meg neki, hogy puszilom.

-Megmondom. Vigyázzatok egymásra.

-Vigyázunk. Szia.

-Szia.

 

Bementem a házba. Amikor léptem be az ajtón, Drew a lépcsőn ült és várt. Nem számítottam rá és annyira megijedtem, hogy ami a kezemben volt, mind a földön landolt.

 

-Na mi történt? Jól van?

-Az orvos azt mondta, hogy nagy adag altatót kapott. Még válságos az állapota. A kicsi talán jól van, de nem mondok semmit se biztosra.

-Sajnálom.

-Á ne sajnáld. Várjunk csak. Ez itt altató. És csak pár szem van benne. De anya nem szed gyógyszereket. Hívom apát.

 

Sietve előkotortam a telefonomat és felhívtam apát.

 

-Halló.

-Szia apa. Képzeld találtam egy dobozkát pár darab altatóval, de anya nem szed altatót.

-Ez igaz. Holnap hívom a rendőrséget. Rendben. Szia apa.

-Szia.

-Na mit mondott?

-Azt mondta, hogy holnap hívja a rendőrséget.

-Értem. Van valami élelmiszer? Éhes vagyok.

-Rendelünk pizzát. Az megfelel?

-Naná!

 

Miután megrendeltem a pizzát és megettük, megkértem Drewt, hogy dobja ki a pizzásdobozt. Mire visszajött, én már végeztem a zuhanyzással. És nem azért, mert lassú volt, hanem azért, mert én siettem, hogy mire visszaér, már mehessen is. Ő is lezuhanyzott, lefeküdtünk.

 

-Bárcsak újra átélnénk a tegnap estét: Jól éreztem magam veled Drew. Amikor rámmosolyogtál az egyszerűen csodás volt.

-Én is jól éreztem magam. Majd el felejtettem. Emlékszel a kottákra?

-Igen.

-Azokat a dalokat annak a lánynak írtam, aki majd eljön értem. Vagyis neked. Mint a szerelmes leveleket, csak énekelve.

-Majd holnap megtudom milyen a hangod.

-Nem. Én most szeretném, ha megtudnád.

-Rendben. Akkor halljuk.

-Ahhoz kell a kotta. Ott van. Ideadnád légyszives?

-Tessék. De mihez kell?

-Megkeresem a legmegfelelőbbet. Megvan. Kezdhetem?

-Igen. Már alig várom.

 

És elkezdett énekelni. A hangja a legmegnyugtatóbb dolog volt a világon. Végig rázott a hideg, olyan jó volt.

 

-Ez gyönyörű! A szöveg, a dallam és a hangod. Egyszerűen tökéletes.

-Köszönöm. És most te jössz.

-Én nem vagyok olyan jó, és nem akarom elrontani ezt a pillanatot.

-Akkor ne énekelj. Majd holnap.

-Sajnos abból nem lesz semmi, mivel jönnek a rendőrök.

-Csakugyan.

-Én nem vagyok fáradt. Te?

-Én igen. A nagy izgulásban elfáradtam.

-Akkor jó éjszakát Drew.

-Neked is, ha mégis elaludnál.

 

Másnap a rendőrök ébresztettek.

 

-Mi ez a zaj?

-A rendőrök. Maradj, majd én lemegyek.

-Nem Drew. Nekem kell lemennem, mivelhogy én lakom itt régebben. Ne vedd zokon.

-Nem veszem.

 

Felkaptam magamra a földig érő köntösömet és ajtót nyitottam.

 

-Jó reggelt.

-Jó reggelt. A nevem Jason Shephard nyomozó. Elnézést, ha fölébresztettem, de hívást kaptunk, hogy nézzünk körül. Azt mondták, hogy tegnap este egy hölgyet bevittek a kórházba. Ez ügybe jöttünk.

-Fáradjanak beljebb.

-Köszönjük. Mi történt?

-Tegnap este lejöttem anyához, hogy kérdezzek tőle valamit, és miközben mentem fölfelé, egy puffanást hallottam a konyhából. Visszaszaladtam, és akkor anya a földön feküdt eszméletlenül. Gyorsan odahívtam apát, bevittük anyát a kórházba. Az orvos azt mondta, hogy nagy adag altatót kapott és kritikus az állapota. Utána apa hazahozott, és akkor vettem észre azt a kis dobozt pár darab altatóval.

-Hozzányúltak a helyszínhez?

-Nem. Sok ilyen filmet láttam.

-Nos, akkor a konyhát lezárjuk, hívjuk a helyszínelőket, majd ők intézkednek.

-Rendben. És sokáig tart majd?

-Nem tudom. Ez nem rajtam múlik.

-Nem baj, ha fölmegyek?

-Tessék csak.

 

Felmegyek az emeletre, amikor hirtelen zajt hallok anyáék szobájából. Benézek a szobámba, mert lehet, hogy Drew az, de ő az ágyban feküdt, és aludt. Halkan visszalopakodok a nyomozóhoz.

 

-Uram.

-Igen?

-Valaki van anyáék szobájában.

-Már is megyek.

 

Shephard nyomozó felment a lépcsőn előttem, megmutattam neki a szobát. Berontott, de már későn, az a valaki elmenekült, mielőtt lőhetett volna.

 

-A fenébe! Jól van?

-Igen, jól vagyok.

-Mi folyik itt? – kérdezi félénken Drew.

-Maga kicsoda?

-A barátja vagyok. – mondta Drew, miközben rám mutatott.

-Értem. Visszamegyek a konyhába.

-Rendben. Gyere Drew.

 

Visszamentünk a szobámba, és becsuktam az ajtót.

 

-Mi történt Sam?

-Valaki volt anyáék szobájában. Jut eszembe. Majd, ha elmentek, meglátogatjuk anyát. Jó?

-Jó.

 

Így beszélgettünk, aztán csengettek.

 

-Ki lehet az? – kérdezte Drew.

-Talán a helyszínelők.

 

És igazam lett. Tényleg a helyszínelők jöttek.

 

-Gyorsan öltözz fel Drew. Addig én lemegyek.