V. fejezet

Este rosszat álmodtam. Az álmomban megnyomjuk a gombot és elpusztul a Föld.

 

-Jesszsom!

-Mi a baj? Jól van?

-Igen. Csak… rosszat álmodtam.

-Elmeséled?

-Majd máskor.

-Légyszives.

-Rendben. De nem az én hibám lesz, ha rosszat álmodsz. Azt álmodtam, hogy elmentünk a templomba, megnyomtuk a gombot, elkezdett remegni a föld és a bolygó elpusztult.

-Látszik, hogy nagyon megijedtél.

-Igen. És általában úgy szokott lenni, hogy egy rossz álom után nem alszom semmit.

-Tényleg? Azért próbáld meg.

-Jó. Tudod Drew, amióta velem vagy, azóta alszok a legnyugodtabban.

-Az jó, mert én is.

-Alig várom, hogy holnap a templomba mehessek.

-Miért akarsz oda menni?

-Van pár kérdésem. De aludjunk. Majd holnap mindent megbeszélünk.

 

Megpróbáltam elaludni, de nem sikerült. Több órán keresztül csak forgolódtam és olyan öt óra körül fölkeltem. A nap már látszódott a horizonton. Felöltöztem és kimentem egy kis frisslevegőt szívni. Éreztem, hogy valami hívogat. Hirtelen, mintha transzba estem volna. Elindultam a templom felé. Közben Drew felébredt, hogy megnézze alszom-e már. Mikor nem talált, kinézett az ablakon és látta, hogy megyek a templom irányába. Gyorsan felkapott valamit magára és utánam jött. Már a templomban voltam, amikor utolért. Nyomtam volna meg a gombot, Drew szaladt felém kiáltozva.

 

-Sam ne! Sam!

 

Elrántott a gombtól.

 

-Mit csinálsz Drew?

-Te mit csinálsz? Majdnem megnyomtad a gombot.

-Szent ég! Hogy kerülök ide?

-Elindultál a templom felé, és nem voltál magadnál. Mi történt?

-Nem tudtam elaludni, ezért kimentem a frisslevegőre. Utána, mintha hívogatott volna a templom. Valamilyen hipnózis alatt álltam és nem tudtam irányítani a testem.

-Hála az égnek, nem nyomtad meg.

-Igen, de ha már itt vagyok, akkor kérdezek Kineltől.

 

-Szólítottál?

-Igen. Lenne pár kérdésem.

-Mit akarsz tudni?

-Az első kérdésem az lenne, hogy… ha megnyomjuk a gombot, az elektromos készülékek eltűnnek majd?

-Számításaim szerint nem.

-Mi történt velem az előbb? Azt éreztem, hogy a templom hívogat. Transzba estem és majdnem megnyomtam a gombot.

-Ezt a múltkor nem tudtam elmondani. Vigyáznotok kell egymásra. Amikor elátkoztam a templomot, nagy hibát vétettem. A gonosz király szelleme teszi ezt. Úgy építettem a szerkezetet, hogy csak ketten tudjátok aktiválni. Ha csak egy ember nyomja meg, akkor a szellem visszatér.

-Még egy kérdés, és végeztem. Amikor megnyomjuk, majd lesz valaki, aki segít nekünk, hogyan kell uralkodóként viselkedni?

-Igen. Mind a kettőtöknek lesz külön-külön.

-Most én jövök. Meddig tart majd a tanulás?

-Egy, vagy másfél év.

-És, amíg mi tanulunk, ki fog helyettesíteni?

-Ti lesztek, csak holografikusan. Megadtam minden adatot, hogy jól működjön.

-A gomb megnyomásával az átok törlődik?

-Ameddig van uralkodó, nincs átok. De, ha nektek, vagy az utánatok következők valamelyikének nem lesz utódja, az átok újra életbe lép.

-És mi lesz a szellemmel?

-Örökké bolyongani fog, amíg valaki miatt vissza nem tér.

-Körbevezetnél minket? – kérdeztem – Kíváncsi vagyok, milyen a templom többi része.

-Gyertek.

 

Minden zegzugot megmutatott, mi meg csak ámultunk és bámultunk.

 

-Remélem tetszett.

-Köszönjük. Csodálatos volt. De mostmár mennünk kell. – mondtam.

Mielőtt elmentek, szeretnék adni valamit. Ott van. Régen a tiétek volt. Alina legjobb barátnőjéről, Lilaráról kapta a nevét. Nagyon okos.

-Jaj de aranyos. De sajnos nem vihetjük haza.

-Mondjuk azt, hogy itt találtuk és nem szállt le rólunk. Meg amúgy is csontsovány szegényke.

-De egy kiskutya nagy felelősség. Biztos vagy benne Drew?

-Legyen ő a szerelmünk jelképe.

-Legyen. De, ha anyáék nem engedik?

-Majd addig kérleljük őket, amíg meg nem engedik.

-Jó. Köszönjük Kinel.

-Szívesen.

 

Hazafelé menet megbeszéltük, hogyan csináljuk.

-Szerintem úgy kéne csinálni, hogy te előre mész és elmondod a szüleimnek a dolgot.

-Szerintem meg együtt menjünk, úgy hatásosabb lesz.

-Jó. És, ha kérdezik, hol találtuk, majd én beszélek, jó?

-Oké. Én meg majd bólogatok, vagy ilyesmi. Akkor kezdjük.

-Showtime.

 

Drew bekopogott és vártunk.

 

-Sziasztok. Hol voltatok? És miért van nálad egy kiskutya? – kérdezte apa.

-Elmentünk sétálni és, amikor a templom mellett elhaladtunk, nyüszítést hallottunk. Bementünk és megláttuk ezt a kiskutyát. Az egyik lába be volt szorulva egy repedésbe. Óvatosan kihúztam a lábát és kivittem a templomból. Kérlelt, hogy hozzuk haza. Légy szíves engedjétek meg.

-Nem tudom kicsim. Egy kiskutya nagy felelősség.

-Tudom anya, de nagyon szeretnénk.

-Kérem asszonyom, engedje meg.

-De miből veszünk neki játékot és pórázt?

-Egy kevés pénz még maradt abból, amit a nagyi adott. Nem tudtunk már semmit sem venni rajta. De az állatkereskedőnél olcsó dolgok vannak.

-Rendben. De, ha egyetlen megrágott dolgot találok a házban, ami nem az övé, megy ki a hátsókertbe.

-Csak a sajátját fogja megrágni.

-Remélem.

-Honnan tudod, hogy nem rág szét mindent? – kérdezte Drew, miközben mentünk a szobánk felé.

-Onnan, hogy Kinel mondta, hogy nagyon okos. Párszor elmondjuk neki, hogy nem rághat szét semmit és minden rendben lesz.

-Próbáljuk ki. Lilara. Ülj!

 

Amint Drew kimondta, Lilara leült. Pár parancsot még ki próbáltunk, utána elmentünk az állatkereskedőhöz.

 

-Sziasztok. Miben segíthetek?

-Most fogadtunk be egy kiskutyát, és neki vennénk dolgokat.

-A legjobbkor jöttetek, most hoztak új árut.

 

Rendesen szétnéztünk és mindent megvettünk, ami kellett. Az eladó látta, hogy mennyire szeretjük egymást, leengedett az árból.

 

-Köszönöm, hogy nálam vásároltatok.

-Szívesen. Viszlát.

-Sziasztok. Bárcsak én is ilyen szerelmes lennék.

-Azt hiszem mindent megvettünk.

Amikor hazaértünk, apa és anya várt minket.

 

-Sziasztok. – mondta apa, miközben felénk sétált.

-Sziasztok.

-Megvettetek mindent?

-Igen.

-Mit vettetek?

-Két tálat, egy csontot, egy nyakörvet, pórázt, tápot.

-Azt mondtad, hogy kevés pénz maradt.

-Igen, de az eladó engedett az árból. Lilara jól viselkedett?

-Igen. Felugrott az ágyatokra és elaludt.

-Apa!

-Igen?

-Felmennék a padlásra egy kicsit.

-Miért?

-Egy pokrócért. Arra feküdne Lilara.

-Menj csak.

 

Mikor felmentünk Lilarához ,éppen ébredezett.

 

-Szia Lilara. Jót aludtál?

-Biztosan jót aludt. Látszik rajta.

-Gondolod? Derin.

-Igen. Várjunk csak. Te Derinnek szólítottál.

-Valóban. Baj?

-Nem. Csak meglepődtem. Nem vagyok hozzászokva.

-Hát, akkor szokj hozzá. Nemsokára ez lesz a neved.

-Miért mondod, hogy nemsokára? Az még több év.

-Gyorsan elrepül. Az az ötletem támadt, hogy be kellene osztani, mikor ki viszi sétálni Lilarát.

-Erre már én is gondoltam. Mi lenne, ha reggel te vinnéd, délben én, este meg együtt sétálnánk?

-Jó így is. Feljössz velem a padlásra? Hamarabb végzünk.

-Megyek, igen.

 

Mentünk kifelé az ajtón, amikor Lilara megfogta Drew nadrágját és visszahúzta.

 

-Engedd el a nadrágom.

-Szerintem ő is jönni akar.

-Szeretnél jönni?

 

Lilara elengedte Drew és vakkantott egyet.

 

-Gyanítottam. Na gyere.

A létránál Drew előrement, föladtam Lilarát és mentem én is.

 

-Huh! Jó nagy a por idefönt.

-Egyszer itt is kéne takarítani. Na, hol van az a takaró? Apa!

-Igen?

-Tudod, hol van a pokróc?

-Egy nagy dobozban. Baba van ráragasztva. Azt hiszem az egyik sarokban van.

-Köszi.

-Szívesen.

-Megtaláltam! Gyere Sam, segíts. Nagyon nehéz.

-Tedd le. A végén még sérvet kapsz. Inkább együtt vegyük ki. Dőltsük meg. Tedd alá a kezed. Most dőltsük a másik irányba. A másik kezedet ugyanúgy tedd alá. Emeljük.

 

-Mi van ebben? Tégla?

-Nem tudom. Huh apám. Életemben nem emeltem ilyen nehezet.

-Nyissuk ki.

-Hozom a szikét.

 

Amíg én lementem, Drew megpróbálta feltépni.

 

-Drew, mit csinálsz?

-Hogy? Mi? Ja semmit. Csak…

-Megpróbáltad feltépni, igaz?

-I… ig… igen.

-Várhattál volna a kíváncsiskodással, amíg ki nem nyitom.

-Nehogy megvágd magad.

 

Miután a padláson végeztünk, kimostuk a pokrócot és kiterítettük.

 

-Ez is megvan, még sincs este. – mondtam nagy sóhajtás közepette.

-Szia Lilara. Mi a…

-Drew. Drew? DREW!

-Tessék?

-Az előbb… transzba estél.

-Igen? Úgy látszik, hogy már nálam is bepróbálkozik.

-Nagyon kell vigyáznunk. Elmegyünk csónakázni?

-Igen, de ez hogy jön ide?

-Az teljesen mindegy.

-És mikor gondoltad?

-Most?

-Tőlem.

 

Összepakoltunk és elindultunk a tóhoz.

-És pecázni is fogunk?

-Nem. Szeretnék veled kettesben lenni. Csak úgy, egy nyugalmas helyen, ahol nincs se Lilara, se anyáék, se senki.

 

Így folytattuk a beszélgetést, amíg ki nem értünk a tóhoz.

 

-Itt volnánk.

-Ez gyönyörű.

-Adj neki egy nevet.

-Nevet?

-Igen. Szeretném, ha adnál ennek a gyönyörű helynek egy nevet.

-Jól van. Lássuk csak. Mondjuk legyen… A szerelem völgye.

-Tetszik. Gyere. Mutatok valamit.

 

Megfogtam Drew kezét és elvezettem egy fához.

 

-Megjöttünk. Ezt a fát apáék ültették a születésem másnapján. Látod ezt a vágást?

-Igen.

-Ezt egy házsártos vénember tette. Ki akarta vágni a fát, két, vagy három évvel ezelőtt. Pont akkor jöttünk ide apával nosztalgiázni. Amikor apa meglátta, kiabálva odaszaladt és kitépte a férfi kezéből a fűrészt. Az öregember csak nézett egy darabig, aztán elviharzott. Azóta nem láttuk itt. De ennyit erről. Menjünk csónakázni.

Oldal: V. fejezet
Két fiatal, egy helyszín, egy küldetés. Vajon a sors akarta így? - © 2008 - 2024 - atemplom.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat