VI. fejezet

Vízreszálltunk és csak eveztünk, amíg el nem fáradtunk.

 

-Állj meg Drew. Elfáradtam.

-Sose állok meg!

-Ó tényleg? És ha… ezt teszem?

 

Megcsókoltam.

 

-Talán. Ha adsz még egyet.

-Rendben.

 

Adtam neki még egyet, azonnal behúzta az evezőket.

 

-Köszönöm.- mondta Drew.

-Én köszönöm.

-Nem, én köszönöm.

-Nem, mert én.

-Én!

-Én!

 

Így vitatkoztunk egy darabig, persze viccesen, aztán egyszer valami meglökte a csónakot.

 

-Mi volt ez?

-Megnézem.

 

Drew elkezdett kihajolni.

 

-Várj, ne!

-Miért?

-Láttam már ilyen filmet. Valaki kihajol, nem lát semmit, majd valami elkapja, és a vízbe rántja.

-Szereted a horrorfilmeket?

-Nem. Rosszat álmodok tőlük.

-Akkor honnan tudod?

-Az volt az első és az utolsó horrorfilm, amit megnéztem.

 

Az a valami újra meglökte a ladikot, és egyre gyakrabban lökdöste.

 

-Úristen! – mondtam kétségbe esve.

 

Hirtelen elkezdett körülöttünk bugyborékolni a víz, mintha forrt volna. A lökdösés abbamaradt. Kaptunk az alkalmon és elindultunk a part felé. Amint kiértünk a bugyborékoló vízből, a lökdösés újrakezdődött. A harmadik lökés után hirtelen semmi. Majd akkorát lökött, hogy a csónak felborult és Drewt fejbevágta. Drew elájult és elmerült. Utánaúsztam és a felszínre hoztam.

 

-Semmi baj Drew. Mindjárt a parton vagyunk, ott majd felébresztelek.

 

Éreztem azt a valamit közeledni. Úsztam, ahogy csak tudtam. Amikor kiértünk, Drewt lefektettem, és szép nyugodtan gondolkoztam, mit tegyek. Majd ösztönösen cselekedtem. Egyik kezemet a szívére, a másikat a homlokára tettem, becsuktam a szememet és koncentráltam. Nem tudtam mit teszek, de azt éreztem, hogy ez a helyes.

Oldal: VI. fejezet
Két fiatal, egy helyszín, egy küldetés. Vajon a sors akarta így? - © 2008 - 2024 - atemplom.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat